Mick ( Zala Mikós ) 1979-ben született Budapesten. 1995-ben ismerkedett meg az elektronikus zenével és ekkor járt először ilyen partyn is, ami nem meglepő módon teljesen lenyűgözte és magával ragadta. Ez természetesen oda vezetett, hogy lázasan gyűjteni kezdte a fekete korongokat, ami mára egy igen szép gyűjteménnyé gyarapodott. Később persze a pult másik oldalán is ki szerette volna magát próbálni, ezért 98-ban megvette első lemezjátszóit, és belevetette magát a lemezlovasság technikai világába. Rengeteget gyakorolt, hogy mixtechnikája kifinomulttá váljon, ami ma nagy segítségére van a problémás hangrendszerek esetében. Ezután különböző baráti összejöveteleken zenélt, melyeken megízlelhette, hogy milyen különleges érzés közönségnek játszani. Ezután a kitartás meghozta a gyümölcsét: 2002-ben megkapta első komoly lehetőségét, amikor a tiszakécskei Club New Nightban léphetett fel. Ez szintén hatalmas tapasztalat volt számára, hiszen egy több mint ezer ember befogadására alkalmas klubban mutathatta meg tudását. Később a legrangosabb klubesteken zenélt, ilyenek voltak a Debut, az Ablak-a-Dubra, a Hyperspace, vagy az Easy beats. Fellépései mind szakmai, mind közönség berkekben rendkívül jó visszhangot váltottak ki. Ezeken a partykon ráadásul olyan hazai és külföldi előadókkal játszhatott együtt mint Chriss, Naga, Beta, illetve James Holden, Dave Seaman, Dean Coleman.